Magyar horvát fordítás, horvát fordító
A horvát nyelvet öt-hat millióan beszélik, az indoeurópai nyelvcsalád délszláv ágának tagja, saját sztenderddel rendelkező nyelv. A horvát nyelv hivatalos Horvátországban, Montenegróban, Bosznia-Hercegovinában és a szerbiai Vajdaságban, azonban a hivatalos státusszal kapcsolatban kissé árnyaltabb a helyzet.
A hivatalos nyelv a horvát
Horvátország az Európai Unió tagja. Az Unió bevett szokása, hogy hivatalosnak ismeri el bármelyik csatlakozó ország nyelvét, azonban a horváttal kapcsolatban nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Az Unió ugyanis számolt azzal a lehetőséggel, hogy a későbbiekben más balkáni országok is csatlakozni fognak, amely országok mind a saját nyelvüket ismerik el hivatalosként, például a korábban említett Szerbia, Montenegró és Bosznia is. Ezeknek az országuknak saját nyelvük van, amelyek kölcsönösen érthetőek, és csak nagyon kis részben térnek el egymástól a nyelvtani szabályok vagy a szókincsük területén. Ez azt vetítette volna előre, hogy négy nyelvre kellett volna fordítani a későbbiekben, jelentősen növelve ezzel a költségeket, amennyiben ezek az országok is csatlakoznak. Ezért egy tervezet szerint az Európai Unió 24. hivatalos nyelve a bosnyák-horvát-szerb nyelv lett volna. Azonban ezzel kockáztatták volna a közfelháborodást, akár olyan mértékben is, hogy a horvátok lemondtak volna a csatlakozási szándékról. Így a végleges döntés végül az lett, hogy önállóan a horvát nyelvet fogadták el.

Gazdasági és ipari távlatok
A horvát gazdaság egyértelmű húzóágazata a szolgáltatás, ezen belül is az idegenforgalom és a szállítmányozás.
A kedvező földrajzi adottságoknak köszönhetően, az ország területének kétharmada mezőgazdasági hasznosítás alatt van, annak is nagy része magántulajdon. Az agráripar sokszínűségét az északi területre jellemző mérsékelt kontinentális, a déli területeken pedig a mediterrán éghajlat teszi lehetővé.
Kiemelkedő terület a bányászat, ugyanis ásványkincsekben sem szűkölködnek a horvátok. A háború alatt, valamint az azt követő években azonban a bányászati tevékenység jelentősen csökkent és azóta is tart a szegmens felzárkóztatása.
Magyar horvát idegenforgalmi kapcsolatok
Horvátország az 1980-as évektől kezdve nagy hangsúlyt fektetett az idegenforgalomra, csodálatos természeti látnivalói, tengerpartjai és megfizethető árai nagy vonzerő a turisták számára. A külföldiek jelenléte azonban szezonálisnak mondható, az idelátogatók közel 75%-a júniustól szeptemberig tartózkodik az országban. Az Unióhoz való csatlakozás után az infrastruktúra fejlesztése volt a legfőbb szempont.
Miért nem javasolt fordítóprogram használata magyar horvát fordítás esetében?
Számos fordítóprogram nyújthat azonnali megoldást egy-egy hirtelen jött helyzetre az életben, azonban a legmegbízhatóbb megoldás, ha valós, magyar horvát fordítókra, tolmácsokra bízza ezt a feladatot, mert az emberi tényező semmivel sem helyettesíthető ezen a területen sem. Szakembereink garantálják a legpontosabb, magas színvonalú magyar horvát fordítási és tolmácsolási szolgáltatásokat.
A fordítóprogramok egyik érdekessége, hogy a legerősebb azokban az esetekben, ha az adott nyelvet angolra kell fordítani. Más esetekben már nagyon nagy a hiba arány és a programok nehezen boldogulnak vele. Különösen igaz ez az olyan nyelvekre, amelyeket nem beszélnek relatíve sokan, így a horvát nyelv is ide sorolható.
A legjobb választás magyar horvát fordítás esetén a megbízható szakfordító szolgáltatás, amelyet mi a legmagasabb színvonalon garantálunk ügyfeleinknek!
Kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Biztosak vagyunk benne, hogy szakértői csapatunkkal való konzultációját követően Ön is az E-WORD Fordítóirodát választja majd fordításaihoz!
Kérjen ingyenes árajánlatot most, melyet hétköznap akár 1 órán belül elkészítünk Önnek!